Szolgáltatások

Könyvelő, Adótanácsadó és Szolgáltató Zrt.
English

EcoCreative
Hypercortex
divider

Előadások, konferenciák

A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán 2020. október 08-án Papp Tibor, az Írisz Office Zrt. vezérigazgatója vendégelőadóként tartott előadást Az adótervezés hatása a termelékenységre címmel.

Az előadás során a hallgatók megismerkedhettek az adótanácsadással és az adótervezéssel egyaránt, azzal, hogy milyen szerepe van a termelékenységnek egy vállalkozás életében és miért kell nagy hangsúlyt fektetni rá, illetve, ha vállalkozni szeretnénk, mire érdemes odafigyelni.

 

 

Az Írisz Office Zrt. nagy hangsúlyt fektet a fiatal generációk képzésére, hogy az egyetem után egy piacképes tudással rendelkezzenek, ehhez pedig az előadásokon túl egy olyan gyakornoki programot nyújt, mely során a gazdasági/számviteli szakon tanuló, végzettséggel bíró fiatalok folyamatos mentorálás mellett tanulhatják meg a szakmát.

Minden olyan hallgatónak ajánljuk programunkat, akik a szakmai gyakorlatuk során egy igazi szellemi tevékenységre vágynak, ha egy fiatalos közegben szeretnének dolgozni és hajlandóak tenni a saját jövőjükért, mert itt már a gyakorlatukkal megkezdhetik a karrierjük felépítését!

Ha a kötelező szakmai gyakorlathoz keresel helyet, vagy csak diákmunkát szeretnél vállalni az egyetem mellett, netán most kezded a duális képzéses féléved, nézd meg itt részletesen milyen lehetőségeket tudunk nyújtani neked!

Lemaradt az előadásról vagy netán érdekelt a témában? Az előadás diáit itt tekintheti meg!

Kiemelt partnereink

További Partnereink

Bemutatkozás

A klasszikus adatrögzítő könyvelés már a múlté. A jelen a vezetői döntések aktív támogatásáról szól.
Az Írisz Office csoport a cégvezetőket és döntéshozókat támogatja napi szinten, tevékenységünk a könyvelésen és az információval történő ellátáson alapszik.

Papp Tibor Papp Tibor alapító
CertUnion ISO