Széchenyi 2022

Szolgáltatások

Könyvelő, Adótanácsadó és Szolgáltató Zrt.
English

EcoCreative
Hypercortex
divider

Egypercesek

Korábban azoknak a vállalkozásoknak kellett az adóévben befizetett adóelőlegeit kiegészítenie a várhatóan fizetendő, éves adóra, amelyeknek az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított árbevételük elérte, vagy meghaladta a 100 millió Forintot.

 

Ez a kötelezettség megszűnt, és bár a 2019. év még átmeneti időszaknak minősült, amikor az adózók dönthettek úgy, hogy élni kívánnak a feltöltés lehetőségével (azoknak a gazdasági társaságoknak volt érdemes az adóelőleg-kiegészítést választaniuk, akik rendelkező nyilatkozatot kívántak tenni, azaz támogatni szerettek volna valamilyen látvány-csapatsporttal vagy filmalkotással foglalkozó szervezetet), 2020-től ez a lehetőség megszűnt.

 

2020-tól tehát már az önkéntes feltöltésre sincs lehetőség, legalábbis erről bevallás nem adható be és adófelajánlás sem lehetséges ebből az összegből. Természetesen ha valaki szeretné, akkor utalhat pénzt a NAV folyószámlára, így többletet generálva a TAO adónemen, de ez likviditási szempontból nem tűnik ésszerű döntésnek.

Iratkozzon fel Egyperces rovatunkra:

Kiemelt partnereink

További Partnereink

Bemutatkozás

A klasszikus adatrögzítő könyvelés már a múlté. A jelen a vezetői döntések aktív támogatásáról szól.
Az Írisz Office csoport a cégvezetőket és döntéshozókat támogatja napi szinten, tevékenységünk a könyvelésen és az információval történő ellátáson alapszik.

Papp Tibor Papp Tibor alapító
CertUnion ISO