2021
Munkavállaló felmondása vagy elbocsátása esetén felmerülhet a kérdés, hogy jár-e neki végkielégítés. Legtöbbször a felek nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi munkaviszonyban töltött idő szükséges ahhoz, hogy a munkavállaló végkielégítésben részesüljön. A végkielégítésre való jogosultságot a Munka Törvénykönyve határozza meg. E szerint a dolgozónak abban az esetben jár, ha az adott munkahelyen legalább 3 éve folyamatos munkaviszonya van, és a felmondás időpontjában is foglalkoztatottnak minősül.
A leggyakoribb esetek, amikor a munkavállalót megilleti a végkielégítést:
- a foglalkoztató cég vagy intézmény jogutód nélkül megszűnik
- a munkáltató szünteti meg a foglalkoztatott munkaviszonyát rendes felmondással
- a munkáltató valamilyen okból kikerül a Munka Törvénykönyve hatálya alól
Abban az esetben, ha a munkavállaló jogszerűen, azonnali hatállyal felmond, úgy szintén megilleti a végkielégítés. Itt fontos, hogy a felmondás indoka alátámassza, hogy a munkáltató a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette.
A jogviszony megszüntetésének van egy speciális módja, amikor a munkavállalót a végkielégítés nem törvény szerint illeti meg, ez pedig a közös megegyezéssel való jogviszony megszüntetés. Természetesen a munkaviszony megszüntetése során a felek végkielégítésben is megállapodhatnak, amelynek összegét bele kell foglalni a közös megegyezési megállapodásba. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor jogilag a munkavállaló végkielégítésre utólag már nem tarthat igényt.
Végkielégítés nem illeti meg a munkavállalót, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül, valamint akkor sem, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy a nem egészségi okkal összefüggő képessége.
A cikket a HyperCortex Zrt, az Írisz Office csoport TB szakértő tagja írta.
