Szolgáltatások

Könyvelő, Adótanácsadó és Szolgáltató Zrt.
English

EcoCreative
Hypercortex
divider

Aktuális

A koronavírus járvány miatti jelenlegi helyzetben több vállalkozás a társadalmi felelősségvállalás jegyében ingyenesen folytatja tevékenységét. Láttunk már ilyet internetes folyóiratoknál, de egyéb vállalkozások is – pl. online nyelvoktatás – végeznek már díj nélkül munkát. Ez a működési forma jó a fogyasztónak, de jó a szolgáltatónak is, aki így meg tudja tartani a vállalkozás egységét azzal, hogy foglalkoztatja a munkavállalóit. Ugyanakkor ingyenesen szolgáltatást nyújtani nagyon nehéz, hiszen a vállalkozás rezsijét és a kollégák megélhetését is finanszírozni kell valamiből.

Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy amennyiben egy vállalkozás – akár cégtől, akár magánszemélytől – adományt fogad be, azt hogyan kell kezelni adózási és számviteli szempontból mind befogadói, mind adományozói oldalon.

Támogatás befogadása – Esély a túlélésre 01Az adomány meghatározása

Az adomány meghatározása a társasági adó törvényben lényegesen szűkebb, mint a közéletben.

Adomány a közhasznú szervezet részére törvényben meghatározott közhasznú tevékenysége támogatására, valamint az egyházi jogi személy részére törvényben meghatározott tevékenysége támogatására, továbbá a közérdekű kötelezettségvállalás céljára az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás.

Abban az esetben, ha a fenti fogalomkörbe nem illik bele az „adományozás” úgy a visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz más elbírálás alá kerül. Ezért a továbbiakban az egyéb térítés nélküli átadást támogatásnak fogjuk nevezni.

Az adományok elszámolhatósága

Amennyiben valóban adomány nyújtásáról van szó, úgy a nyújtó számára elszámolható költség az adomány vagy az átadott eszköz könyv szerinti értéke vagy a nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, ha rendelkezik a befogadótól az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, az adomány összegét és a támogatott célt. Ekkor a költség olyan, mint bármi egyéb költség, ami a vállalkozás érdekében merült fel.

Előfordul azonban olyan eset is, amikor az adomány előnyösebben számolható el, azaz ha adunk 100 000 Ft-ot, az úgy viselkedik, mintha 120 000 Ft vagy akár 150 000 Ft lett volna átadva.

A következő szervezeteknek juttatott adomány jár emelt szintű adóalap csökkentési joggal, a társasági adóalanyok esetében:

  • a közhasznú szervezetnek adott egyszeri adomány 20%-a
  • a közhasznú szervezetnek tartós adományozási szerződés keretében adott adomány 40%-a
  • a Magyar Kármentő Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Kárenyhítési Alap részére adott támogatás 50%-a
  • a felsőoktatási intézmény felsőoktatási támogatási megállapodás alapján történő támogatásának 50%-a

Példával élve, ha valaki a Magyar Kármentő Alap részére biztosít 100 000 Ft adományt, úgy az adóalap nem 100 000 Ft-tal, hanem 100 000 Ft * 1,5 = 150 000 Ft-tal fog csökkenni. Tehát az adózó így 50 000 Ft * 9 % (társasági adó) = 4 500 Ft adókedvezményben részesül, azaz az adomány 4,5%-át utólag megspórolja.

KIVA adóalanyok esetében emelt szintű költségelszámolással nem számolhatunk.

Támogatás befogadása – Esély a túlélésre 02

Most, a koronavírus járvány idején azonban több olyan cég is van, aki a szolgáltatását ingyenesen, vagy éppen veszteségesen végzi, míg vannak olyan társaságok, illetve magánszemélyek, akik annak érdekében, hogy ezek a vállalatok a tevékenységüket végezhessék, pénzt ajánlanának fel, támogatva ezzel a számukra kedves szolgáltatót, aki így a működését folytatni tudja.

A továbbiakban az adománynak nem minősülő támogatás elszámolhatóságát mutatjuk be annak alapján, hogy ki nyújtja és ki fogadja be azt.

A támogatás elszámolhatósága a támogatást befogadó oldaláról

Társasági adóalany befogadó

A TAO-alany befogadónál a támogatást annak jóváírásának, kézhezvételének időpontjában egyéb bevételként kell elszámolni. Ez az adóalap részét képezi, és mint ilyet, 9 % társasági adó terhel, természetesen csak akkor, ha a vállalkozás nyereséges.

Kisvállalati adóalany befogadó

A támogatást a KIVA-alanynál is egyéb bevételként kell elszámolni, szintén az átvétel időpontjában. A kapott összeg azonban csak abban az esetben része a kisvállalati adóalapnak, ha az osztalékként utólag kifizetésre kerül (ez esetben 12 %-os nyereségadónak megfelelő adót kell fizetni utána).

Kisadózó befogadó

A KATA-alany befogadónál a kapott támogatás részét képezi a 12 millió Ft-os KATA-keretnek, tehát ha a vállalkozás bevétele 12 millió Ft/év összeget a támogatással együtt sem haladja meg, akkor gyakorlatilag adómentes a kapott juttatás, míg ha 12 millió Ft fölé megy az árbevétel, úgy a keretet meghaladó részre 40 %-os többletadót kell fizetni.

Magánszemély befogadó

A magánszemély befogadó adózása a másik fél adóalanyiságától is függ.

Ha a felajánló magánszemély, akkor a támogatás az SZJA tv. alapján adómentességet élvez. Ajándékozási illetékfizetési kötelezettség ugyanakkor még így is felmerülhet. Ez akkor következik be, ha a kapott összeg meghaladja a 150 000 Ft-ot. Az ajándékozási illeték mértéke ilyenkor 18%, amit az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóhatóság felé kell bejelenteni. A NAV ezt követően határozat útján szabja ki az illetéket. A 150 000 Ft-ot nem meghaladó összegű ajándékozásról nem kell bejelentést tenni. Egyenesági rokonok, házastársak vagy bejegyzett élettársak közötti támogatás után nem kell illetéket fizetni az értékhatár felett sem.

Ha nem magánszemély a támogatást adó fél, akkor a juttatás részesülhet szja-mentességben. Ez attól függ, hogy be lehet-e sorolni egy, az SZJA törvényben meghatározott adómentes kategóriába. Az SZJA tv. alapján a juttatás nagyon sok jogcímen élvezhet adómentességet, ezért annak kategorizálását illetően mindig a konkrét esetet és a körülményeket szükséges megvizsgálni.

Amennyiben úgy találjuk, hogy a támogatás nem fér bele egy adómentes kategóriába sem, és a nyújtó, valamint a támogatásban részesülő magánszemély között nincs fennálló jogviszony, akkor a kapott összeg a befogadónál egyéb jövedelemnek minősül, és személyi jövedelemadó (15 %), valamint szociális hozzájárulási adó (17,5 %) is terheli. Abban az esetben, ha nem független felekről van szó, hanem például munkaviszonyban, társas vállalkozói jogviszonyban áll a juttatást élvező, úgy a támogatás a felek között fennálló jogviszony alapján lesz adóköteles. Az adókat és járulékokat a támogatás szokásos piaci értéke után kell megállapítani és megfizetni.

Munkaviszony esetén például a magánszemélyt összesen 33,5 %-os adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli, míg a munkáltató társasági adóalany cég 19 % – KIVA-s cég esetén 12 % – közterhet kell megfizessen. Ebben az esetben a közterheket az adományozó szervezet köteles adóelőleg formájában levonni, bevallani és megfizetni az adóhatóságnak. A magánszemélynek az ilyen módon szerzett egyéb jövedelmet, illetve az abból levont adóelőleget az adóévről szóló szja-bevallásában kell szerepeltetnie. Ha az adomány juttatása adófizetési kötelezettséget eredményez, úgy a juttatás illetéket nem von maga után.

Támogatás befogadása – Esély a túlélésre 04

A támogatás elszámolhatósága a támogatást nyújtó oldaláról

Társasági adóalany nyújtó

A TAO-alany nyújtónál az adott támogatást egyéb ráfordításként kell elszámolni a készpénz átadásának, bankszámla megterhelésének napján. Ez a társasági adóalapot csökkenti. A támogatás azonban nem a vállalkozás érdekében felmerült ráfordításnak minősül, s ezért az adóalapot vissza is kell növelni annak összegével, ha

  • a befogadó külföldi
  • a nyújtó cég nem rendelkezik a befogadó nyilatkozatával

A nyilatkozatnak a támogatás elszámolhatóságához az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • juttatás adóévében a befogadó a juttatást az eredményében bevételként elszámolta és az adózás előtti eredménye, adóalapja e juttatás következtében elszámolt bevétel nélkül számítva nem lesz negatív, továbbá az e bevételre jutó társasági adót megfizeti, amelyet a társasági adóbevallás elkészítését követően nyilatkozat útján igazol
  • amennyiben a juttatásban részesülő vállalkozási tevékenységet nem végez, a nyilatkozatra vonatkozó feltételt teljesítettnek kell tekinteni, tehát elegendő azt leigazolnia, hogy vállalkozási tevékenységet a társaság nem végez
  • arról is elegendő nyilatkoznia a támogatás befogadójának, hogy a kapott támogatást nem vállalkozási tevékenységhez használja, függetlenül attól, hogy végez-e vállalkozási tevékenységet
  • a nyilatkozat tartalmazhatja azt is, hogy a támogatott személy a tevékenysége után adófizetésre nem kötelezett

Például egy társasági adóalany gazdasági társaság 100 000 Ft támogatást nyújt egy lapkiadónak, hogy az a működését fedezni tudja. A kiadó a támogatás nélkül veszteséges lenne, ezért az adóalap csökkentésére alkalmas igazolást kiállítani nem tud, így a támogató a juttatás időpontjában elkönyvelhet 100 000 Ft költséget, de ezzel utólag meg is kell emelnie az adóalapját, tehát összesítve a tranzakció adósemleges, azaz ugyanannyi adót fizet a támogató, mintha nem is adott volna támogatást.

Kisvállalati adóalany nyújtó

A KIVA-alany támogató a TAO-alanyhoz hasonlóan egyéb ráfordításként számolja el az adott támogatást. A TAO-alanynál részletezett nyilatkozat hiányában a KIVA-alany is köteles megnövelni az adomány összegével a saját, 12 % mértékű KIVA-val terhelt adóalapját. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy ez a 12 százaléknyi adó a beszámoló alkalmával be is fizetendő, hiszen végleges vagyonkivonás történt a vállalkozásból.

Kisadózó és magánszemély nyújtó

A KATA-alany és a magánszemély támogató adózását az adott juttatás semmilyen mértékben nem befolyásolja. A magánszemély az általa adott adomány után személyi jövedelemadó kedvezményt nem érvényesíthet.

Támogatás befogadása – Esély a túlélésre 03

Egy eszköz vagy szolgáltatás adományozása, vagy térítés nélküli átadása esetében számolnunk kell annak esetleges ÁFA vonzatával is, melyről egy korábbi cikkünkben olvashatnak.

Kiemelt partnereink

További Partnereink

Bemutatkozás

A klasszikus adatrögzítő könyvelés már a múlté. A jelen a vezetői döntések aktív támogatásáról szól.
Az Írisz Office csoport a cégvezetőket és döntéshozókat támogatja napi szinten, tevékenységünk a könyvelésen és az információval történő ellátáson alapszik.

Papp Tibor Papp Tibor alapító
CertUnion ISO